Győri Hittudományi Főiskola

Hitünk és életünk 3

November 29-én került sor a Hitünk és életünk szabadegyetem harmadik előadására. Az előadó, dr. Cs. Varga István József Attila-díjas irodalomtörténész az Arany János-évhez kapcsolódóan Arany János szakrális költészetéről beszélt. Ez alkalommal is teljesen megtöltötték a szeminárium kápolnáját az érdeklődők. 

Az előadó Arany életművét a költő személyiségének és neveltetésének tükrében vizsgálta. Négy fő témakörre alapozta megállapításait: szakralitás, szenvedés, a nőről alkotott kép, Arany közéleti szereplése (a Habsburgokkal kapcsolatos állásfoglalása). Előadása elején elmondta, a versek és költemények egész sora bizonyítja, a mélyen hívő református Arany számára természetes volt, hogy tanúságtételét a nyilvánosság előtt is megvallja. Ő volt az a költő, aki ki merte mondani: „A LÉLEK ÉL: találkozunk!” (Juliska sírkövére). Fiamnak című versében pedig így fogalmaz: „Kis kacsóid összetéve szépen, / Imádkozzál, édes gyermekem.” Nem csupán maradandót alkotott, hanem szellemi, lelki értéket teremtett poézisével. Szerényen élt, és szerényen gondolkodott magáról is. Hitvallását azokkal a szavakkal is kifejezhetjük, amelyeket Toldi szájába adott: „De nem köszönöm azt magam erejének: / Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének”. Arany János szakrális költészetéhez kapcsolódik a szenvedés misztériuma, a Mysterium Passionis. Költészetében tetten érhető az a türelem, amellyel a betegségek terhét viselte. Elfogadta Isten kezéből, és a maga sajátos humorával a mindennapok gondjai fölé emelkedett. Jó példa erre Szenvedek én... című verse.

Előadása második felében dr. Cs. Varga István arról beszélt, miként jelenik meg a költő életművében a családról és a nőről alkotott kép. A Családi kör, a Rozgonyi Piroska, a Toldi szerelme bizonyítja, Arany megkülönböztetett tisztelettel viseltetett a nők iránt. Költeményeiben tiszta és erényes női karaktereket rajzolt meg. A református, konzervatív költő a hagyományos értékek híve volt. Politikai magatartása is ezt tükrözi. Ferenc József látogatásakor betegségére hivatkozva nem fogadta el, hogy köszöntőt írjon, ehelyett megírta A walesi bárdok című balladáját. Visszavonultan élt, de hangját visszavonultságában is hallatta. Amikor Ferenc József aláírta Arany számára a Szent István-rend kiskereszt-fokozatának adományozásáról szóló okmányt, a kitüntetést nem volt hajlandó elfogadni, és amikor mégis kézbesítették neki, akkor sem vette azt szívesen. „Azt beszélik, rendjelt kaptam – Nem vetettem, mért arattam?” – írta később megjelent versciklusában – „Ami benne fényes: / Az irodalomé; / Ami benne kényes: / Egyedül magamé.” (A csillag-hulláskor)

Bár ő maga nem tartotta magát érdemesnek a kitüntetésre, Arany Jánosban a legnagyobb költőink egyikét tisztelhetjük, a legmagyarabb költőnek is nevezhetjük – összegezte előadását a neves irodalomtörténész. Költőink és íróink egész sora méltatta őt (Ady, Babits, Mikszáth, Krúdy, Márai). Költészetünkben ott van Arany öröksége, és ez az örökség nemcsak a könyvek lapjain, hanem az emberi szívekben él tovább.

A Hitünk és életünk szabadegyetem következő előadása december 13-án 18 órakor kerül megrendezésre. Az előadó, Bodó Zoltán mosonmagyaróvári plébános úr az adventi időszakról és a karácsonyi ünnepkör kialakulásáról fog beszélni.

Kelemen Dávid

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Nyílt nap 2018

nyilt_nap_2018_kisebb

 

felveteli hirdetmeny szhely 2017 18 kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.