Győri Hittudományi Főiskola

A szupervízió, „a segítség felülről” 3

Mentorprogramunk 2018 őszén új elemmel vette kezdetét: október 26-án délután a 3. csoport tagjai is elkezdték a szupervíziós munkát Éger Csaba pszichológussal.

Nagy öröm volt mindannyiunk számára, hogy újra találkozhattunk és egy kis rövid, kötetlen beszélgetés után nyitott szívvel és őszinte érdeklődéssel belevetettük magunkat a munkába.

Hallottunk a szupervízió lényegéről, megfogalmaztuk a célját: pontosabban, tudatosabban és gyümölcsözőbben tudjunk dolgozni mentorként. Közben játszottunk, képzeletbeli szimbólumokkal kifejeztük az érzéseinket, gondolatainkat, aggodalmainkat, jártunk egy gyönyörű kertben, mentoráltjainkról beszélgettünk, lelkileg ráhangolódtunk erre a "segítő" munkára.

Gyorsan elrepült az idő, még maradt kibontatlan téma a tarsolyban.        Hazafelé még egyszer átgondoltam a történteket: adtam az időmet, a figyelmemet, a személyiségemet és kaptam a megerősítést arra, hogy egy egész tanévben figyeljek egy munkatársamra, segítsem, támogassam, hogy érezze Isten szeretetét általam a munkájában!

Ezt szeretném megvalósítani ebben a 2018/2019-es tanévben!

Tompa Viola

 mentorjelölt

 

Neptun oktatóknak

Neptun hallgatóknak

Nyílt nap 2018

nyilt_nap_2018_kisebb

 

felveteli hirdetmeny szhely 2017 18 kisebb

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.